Cuba Libre

Felvetődött a kérdés még a múlt havi Equiano esten, hogy mi a különbség a rumos kóla és a Cuba Libre között? Az ára. Ezen elég jó mulattunk. Néhány bárban dolgozó kolléga tudta még cifrázni: van, aki ernyőt tesz rá, esetleg ad hozzá szívó szálat, hogy ez az egyszerű ital eladható legyen a koktélok közt. Abban meg tudtunk egyezni, hogy nem egy bonyolult italról beszélünk. A koktél kategóriát nem is kell megcsúfolni vele, ez egy highball, kevés összetevővel. Mégis rendkívül populáris és szinte bármelyik bárban vagy kocsmában megkaphatod, Bacardi-kóla vagy Captain-kóla formájában. De honnan ered az ital és mégis hogyan tudott ilyen népszerű maradni a Cuba Libre?

Átrendezett rumpiac

Két vonalon kellett lendületet vennie a Cuba Libre összetevőinek. A rum a második világháború alatt Amerikában nagy mennyiségben volt elérhető, de borzasztó minőségben. Az Egyesült Államok whisky lepárlói a háború alatt nem készíthettek whiskyt. Át kellett állniuk a tiszta, ipari alkohol készítésre, hogy támogassák a háborús erőfeszítéseket, ezen belül is a repülőgépüzemanyag előállítását. Whiskyből állami tartalékokat halmoztak fel és próbálták beosztani a háborús évekre, de ez elég ingatag lábakon álló rendszer volt, főleg, hogy a különböző államok különböző stratégiát követtek. Volt, ahol heti fejadagot határoztak meg, de volt, ahol nem foglalkoztak ezzel. Az utóbbi gyakorlatot követő államokban sokszor hiány alakult ki. 

A rum lepárlásra nem vonatkoztak a megszorítások, így megpróbálták avval kitölteni a keletkezett űrt. A hazai lepárlók túlterheltsége mellett a karibi lepárlók is új helyzettel szembesültek. Az európai piacok kiszáradtak, leginkább a kereskedő hajókat fenyegető német tengeralattjárók miatt. Helyettük Észak-Amerika szomjas polgárai lettek az első számú célközönség. Hihetetlen mennyiségű karibi rumra lett hirtelen szükség. A klasszikus karibi rum lepárló országokon túl, az Amerikai belterületnek számító Puerto Ricoban is beröffentették a régi lepárló berendezéseket. A minőséget leváltotta a mennyiség. Gyakorlatlan lepárlók nyers, néha szinte ihatatlan párlatai özönlötték el az amerikai piacot.

A használható hajókat is mind felszívta a háború, így csak szedett-vedett “kereskedelmi flottát” sikerült a szigeteken összeverbuválni. Kész csoda, hogy egyáltalán eljutott a rum Amerikába. Kevés lehetősége volt a szomjazóknak megkerülni a gyatra minőségű rumokat. A kereskedők három karton rum mellé vehettek egy karton, nehezen beszerezhető és jó minőségű whiskyt. Ez volt az üzlet ára. Akik kénytelenek voltak a háborús rumot fogyasztani, próbálták valamivel elfedni az ízét. Szerencsére épp volt kéznél egy egyszerre kesernyés és édes üdítő, ami tökéletesen megfelelt a célnak.

Egy ízletes frissítő

Az Egyesült államokban már a 19. században nagy volt az érdeklődés a keserűk iránt. Vigyázz, ez a bitters (Angostura, Peychaud) vonala a keserűknek, nem a Hubertus és a Jéger. Ezeket először gyógyító elixírekként fogyasztották, később pedig az ízük miatt, frissítő, szénsavas italokként. Hasonlóan működtek az üdítők is: cukros szirupokba áztattak gyümölcsöket, magokat, gyökereket, majd ezeket a szirupokat húzták fel szódával. Ezt a trendet lovagolta meg az atlantai John Pemberton, aki igazán egzotikus hozzávalókkal dolgozott. Az Andok térségéből származó kokacserjét és az afrikai, magas koffeintartalmú kóladiót használta fő komponensekként saját főzetéhez. Termékének nevét fő alkotóelemeinek neveiből rakta össze. Ki is találhatod ebből könnyen, hogy ő volt a Coca-Cola megalkotója. 

A Coca-Colának mind az íze, mind pedig a marketingje tökéletes volt. Úgy terjedt, mint a bozóttűz. A cirádás logó és a megkapó szlogen, “Delicious and Refreshing” (Ízletes és frissítő) mindenkiben megragadt. Olyan jól sikerült a terméket pozícionálni, hogy az amerikai hadsereggel Coca-Cola palackozó üzemek is úton voltak a háború alatt. Ahol sikerült teret hódítani, ott rögtön fel is építettek egy mobil palackozó üzemet, hogy a katonák ne maradjanak üdítő nélkül. A Coca-Cola így az amerikai patriotizmussal is szorosan össze tudott fonódni. 

A 20. század fordulójára kinőtte Atlantát és az Egyesült Államokat a márka és kilépett a nemzetközi piacra. Az első felvevők között volt Kuba, így kétség sem fért hozzá, hogy rummal keverve végzi.

Por Cuba libre!

A Cuba Libre vagy rumos kóla két ismertebb eredettörténettel is bír. Mindkettő a spanyol-amerikai háborúig nyúlik vissza. Fausto Rodriguez eskü alatt nyilatkozta, hogy 1900-ban, amikor Kubában szolgált az amerikai haderővel, egy meg nem nevezett tiszt ismerőse elvitte egy helyi bárba, ahol kért egy Bacardit, Coca-Colával. Ez megtetszett a többi katonának is, és ittak is egyet a névtelen tiszt, eme remek ital feltalálójának egészségére. 

Csodálatosan hangzik, igaz? A gond, hogy ez a nyilatkozat 1966-ban, a Life magazinban jelent meg először, egy egész oldalas Bacardi reklámként. Nem mellesleg Rodriguez a Bacardi new-yorki PR igazgatója volt. Lehet mégiscsak szódával és nem kólával kéne ezt fogyasztani?

A másik történet hasonló. Amerikai és kubai katonák közösen iszogattak kólát és rumot egy bárban a spanyol-amerikai háború alatt. A koccintáshoz pedig “Por Cuba libre!” (Szabad Kubát!) felkiáltással köszöntötték egymást.

Az ital elterjedésében sokat segített az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság 1940-es egyezménye, amely szerint az Egyesült Államok támaszpontokat létesíthetett brit fennhatóságú karibi szigeteken. A kólát hozta a hadsereg, míg a rumot helyben lehetett beszerezni. 

A 40-es években a trinidadi zenész, Lionel Belasco L’Année Passé dalát nyúlta le az amerikai pop ipar, aminek az eredménye az Andrews Sisters Rum and Coca-Cola dala lett. Hosszú ideig vezette a slágerlistákat, beépítve így a rumos kólát az amerikai mindennapokba és pop kultúrába. Bár 1947-ben egy szövetségi bíróságon kimondták, hogy a dalt ellopták és a trinidadi zenészt illetik meg a jogok és bevételek, a rumos kóla népszerűségét elvenni már nem tudták.

Nem csak a patriotizmus, de az amerikaiak laposodó ízlése is jó táptalaj volt a Cuba Librének. Tisztább, jellegtelenebb rumokat kezdtek el inni. Puerto Rico erre építette a rum programját. Kötelező érlelést vezettek be a rumra, így kerekebbek, lágyabbak lettek a párlataik, és sokkal tisztábbra is párolták le őket. Viszonylag kevés íz maradt a rumban, ami így már biztosan nem volt kellemetlen. Ezzel a semleges ízvilággal később a vodka tudott már csak versenyezni, de a rum és kóla a mai napig népszerű párosítás maradt.

A recept

A recept nem túl bonyolult. Van aki megkülönböztet kubai és európai változatot, annak függvényében, hogy limeot vagy citromot használ az elkészítéshez, de azért hatalmas különbség nem lesz. A kóla agresszív ízével nehéz harcba szállni. 

• 1.5 uncia / 45 ml kubai rum (pl. Havana Club Selección de Maestros)
• 3-5 uncia / 90-150 ml Coca-Cola
• lime- vagy citromlé ízlés szerint
• highball pohár jéggel megtöltve
• lime- vagy citromkarikák dísznek

Annyi tudományt szeretek belevinni, hogy nem a szirupos és szörnyen édes Coca-Colát, hanem valamilyen szárazabb, fűszeresebb kézműves kólát használok. Csodát az sem tesz és az ital árát is magasabbra nyomja, de valamennyivel frissítőbb így és nem ragad a nyelvem a szájpadlásomhoz miután megittam. A képen látható Santa Ana 138 egyébként egy elég harapós alap a Cuba Librének. Viszonylag semleges párlat, enyhe hordós aromákkal és lórúgással felérő 69% alkoholtartalommal. Az ereje sokkal jobban ellensúlyozza a kólát, mint az íze. Hasonló spanyol jellegű rumból ennél hosszabban érleltre lenne szükségem, hogy az íze is átérződjön a kólán. Érdemes tehát ízesebb, erősebb rumot választani, hogy legalább valamennyi izgalmat vigyen a Cuba Librébe.