Nem érkeztünk nagy elvárásokkal a hétvégi Bar Show-ra, inkább csak a kíváncsiság hajtott minket Nagykövetnével. A program bőséges volt és a kiállítók is sokkal többen voltak, mint amennyit a rengeteg workshop, verseny és beszélgetés mellett kényelmesen be lehetett fogadni. Kellett egy terv.
Körbejártuk a pultokat, akasztottunk egy koktélt a Plantation-től és sodródtunk. Ez lett a terv. Igyekeztünk azért a rumot tartani fókuszban. Mindketten szeretünk koktélozni, így volt hova elkalandozni, ha nem lenne elég rum az eseményen. Beültünk kétszer is kvízezni, ami olyan jól sikerült, hogy a második körben bezsebeltük az első és a harmadik helyet, így egy üveg ginnel és kér Rum Show belépővel is gazdagodtunk. Apropó Rum Show: a következő szeptember 9-én lesz, vésd a naptárba! Mi már tuti ott leszünk.
Diplomático és kézműves csoki
A masterclass előadók közül Schöck Norbi, Diplomático nagykövet neve szúrt szemet azonnal, így a rum és csoki párosítós szemináriumon kötöttünk ki. Indulhatott a rum fieszta! Volt elmaradásom Diplomático kóstolásban, így örültem a sornak, amit kaptunk. Norbi valószínűleg barnult két árnyalatot a lámpafényben, mert a masterclass előtt még egy színpadi beszélgetést is letolt. A Diplomáticóról is tanultam újat érlelés és hordó program terén. Több, mint 300 ezer hordó pihen a DUSA raktáraiban, ami karibi viszonylatban is hatalmas gyűjtemény.
Sajnos magáról az ízpárosításról nem nagyon esett szó az előadás alatt, kicsit túlszaladtak a szakmai bevezetők a rumról és a csokiról. A csokik nekem kimondottan bejöttek: a Rózsavölgyi manufaktúra étcsokijai voltak. Változott a keserűségük és fűszerességük mértéke, ami egész jól mozgott együtt a rumok édességével. Hogy a workshop párosításai hogyan álltak össze, arról szívesen hallgattam volna még részleteket.
A rumok természetesen a Diplomático kiadásai voltak. Első volt a Reserva Exclusiva, aminek az ízvilágát jó eséllyel te is ismered. Édes, melaszos, csábítóan sütifűszeres egy kis fanyar felhanggal. A diós és mazsolás ízek jól iható rummá teszik, bár nekem kicsit desszertes. Következett a Selección de Familia. Leginkább a Reserva kistesójának tűnik. Próbálja utánozni, de nem ér fel a nagyhoz. Hasonló desszertes az ízvilága, de sokkal laposabb, mint a Reserva. Legnagyobb örömömre a harmadik tétel az Ambassador volt, ami a Dilpomático legelegánsabb kiadása és még sose kóstoltam. A három kóstoló közül ez volt a legaromásabb, legkarakteresebb. Nagyon enyhe csípősség bújkál benne, de így is dominál a mazsolás és diós édesség, ahogy a másik két kiadásban is. Igazi élmény volt kortyolgatni, de meg kell állapítsam, hogy magas árát az Ambassador korlátozott elérhetősége adja főleg. Kíváló rum, de nem jobb annyival, amennyivel drágább a Reservánál.
Mindhárom rum nagyon jól hozta a spanyol rumok íz- és illatvilágát. Lágyak, könnyedek, édesek és nagyon könnyen ihatóak. Tökéletesen passzoltak a keserű csokikhoz és megfelelő belépők úgy általában a rumok világába.
A Premirum feltörekvő párlatai
A kötelező Diplomático és Plantation standokon túl más nem képviselte a rumot. A fieszta folytatásához végül a Premirum standja adta a helyet. Nem olyan rég jelentek meg a magyar piacon többnyire dél-amerikai, kézműves rumjaikkal. Igazán kitettek magukért: a standjuk nagyon szép volt és iszonyatosan változatos palettát kóstoltattak velünk. Kellemes meglepetés volt a standnál Danasz Diamandisz, az egyik legnagyobb magyar rumfej, a magyar rumos Facebook csoport alapítója.
A Premirum három márka rumjait árulja és elsődleges céljuk, hogy megismertessék a magyar fogyasztókkal a prémium rum kategóriáját. Először a Nativo rumokat kóstoltuk. A 15 éves kiadással kezdtük, majd a 20 évessel folytattuk. A márka a panamai Las Cabras lepárlóhoz tartozik. Több, ismert márka rumja is náluk készül: az Abuelo vagy a Bumbu XO lehet ismerős neked is. Maestro ronero-juk az állítólag legendás “Don Pancho”, aki 35 év kubai rum készítés után telepedett le Panamában. Jól megszőtték a történetét, mert van, aki el sem hiszi, hogy létezik a fickó. Szerintem már ez a misztikum is kitaláció és része a marketing sztorinak. Az öreg létezik, rumot készít és egy jó mesével sokkal jobban értékesíthető a terméke is.
A panamai rumok magukban, számomra, nem kiemelkedőek. Könnyű, középutas, spanyol hagyományú rumok, amik csalódást nem okoznak, de izgalomba se hoznak különösebben. A Nativo rumjai kilógnak ebből a sorból, kimonodttan érdekesnek bizonyultak. A 15 éves elegáns és komplex. Hozza a klasszikus, érlelt rumos aromákat: melaszos, mazsolás, diós, hordós. Nem lapos, oszlopos lepárlású tucat rum, amit majd megment az érlelés. Érezni, hogy célja van. A 20 éves már szárazabb, tölgyesebb, sokkal inkább passzol az ízlésemhez.
A Nativo rumok tartalmaznak hozzáadott cukrot, és szerintem némi színezéket is, mert szokatlanul sötétek. Mindenesetre a kormeghatározás a palackokon a legfiatalabb elemét jelöli a rumnak, így ha hihetünk a címkének, akkor a színezés inkább az elegancia fokozása, semmint a színtelen rum feljavítása. A cukor amúgyis ízlés kérdése. Nincs túltolva, jól egészíti ki az ízeket. Van egyébként több olyan amerikai palackozása a lepárlónak (Grander), ami nem tartalmaz semmi hozzáadott anyagot, tehát olyat is tudnak.
A második bemutatott márka a Canoubier (ejtsd: kanubié) volt. Független palackozás a Des Moisans konyakháztól. Többnyire francia hagyományú rumokat palackoznak Guadelouperól és Mauritiusról. Francia viszonylatban biztonsági játéknak tűnik: ott könnyebb jó agricole-t találni, aztán palackozni. Az érlelt guadeloupe-i kiadásuk egy haladóbb agricole, tolakodó és kicsit szokatlan aromákkal. Nekem ízlett, de mégsem olyan rum, ami könnyen elterjedhetne itthon. Karakteres, és szokni kell ezt a jelleget, hogy tényleg szeretni tudd.
A harmadik kóstolt rumcsalád a Cihuatán (ejtsd: szihuatán). El Salvador egyetlen rum lepárlójának saját márkája. Nevét a völgyről kapta, ahol a lepárló található. A rum alapanyaga a lepárló saját birtokán termesztett cukornád, illetve az abból készült melasz. Akárcsak a Nativo, a Cihuatán rumok is oszlopos lepárlással készülnek. Emlékeim szerint, ahogy a drágább rumjaik felé haladtunk, úgy csökkent a cukortartalom is, bár ez sehol sincs leírva.
A márka nagyon szépen fel van építve. A maja történelemre és hagyományokra hagyatkozik, így meséli el a sztoriját. Üvegeik és díszdobozaik is színesek, élénkek, megragadják a figyelmet. Az első kóstolt tétel az Indigo volt, ami a kék szín és a maja esőisten előtt tiszteleg. 8 évet érlelték palackozás előtt. Az illata határozottan nem az én világom: karamella fagyi, erős vanília és szerecsendió. Már-már spiced rumnak tűnik. Kóstolva sokkal jobb a helyzet: könnyű, rövidebben érlelt rum, érezhető aromákkal az érlelésből, de még mindig nagyon édes és desszertes.
Megkóstoltuk a Xaman-t (ejtsd: sámán), ami az alap sor csúcsa. Érdekessége, hogy ceiba hordós érlelést is kapott. A ceiba vagy gyapotfa Közép-Amerika és így El Salvador különleges fafajtája. A rum íze telt és komplex lett tőle. Az utolsó, kissé illékony benyomásom a fiesztából a Sahumerio. Limitált kiadás, ami a maja szerelmi rituálé, a Sahumerio előtt tiszteleg. A maja mondakörben a szerelmet a tűz jelképezi, ez ihlette a Sahumerio címkéjét és dobozát. Ez volt az a rum, amiről sose mondtam volna meg, hogy spanyol. Az íze bizarr, füstös. Az umami szinte kimászik belőle. Számomra messze a legérdekesebb darab volt, de ez is lógott ki a legjobban a sorból. Bármikor a hónom alá vágnék egy palackot belőle.
A fieszta tehát összességében jól sikerült. Megmentette a rumot a Premirum a fesztiválon, de ők is csak egy kis szegletét fedik le a rum világának. A spanyol rumok mindig jó ismerkedős rumok, de ritkán különlegesek vagy kiemelkedően komplexek. Nekem a száraz rumok jobban ízlenek, így nem mindig találom meg a számításom a dél-amerikai rumok között. A nap így is elszaladt és a versenyekről is lemaradtunk, de megérte, mert tervezettem sem lehetett volna jobban csinálni a spanyol rumok fiesztáját.