A mai nap belpolitikai eseményével nem tudom felvenni a versenyt, de a rumra szomjas olvasónak szolgálhatok az autoriter kormányzás kíváló technikájával, a figyelemeltereléssel. Kubai kanyarral az Egyesült Államokba repülünk jogi szappanoperát nézni. Ha beengednek az országba, elkortyolhatunk egy igazi(?) Havana Club rumot és eltöprenghetünk azon, hogy miről is szól a védjegyvita, ami továbbra sem akar véget érni.
Korábbi bejegyzésemben alaposan körüljártam a témát. Azóta nem sok történt. A Pernod az 1999-es, majd 2023-as, a Bacardi malmára vizet hajtó törvények ellenére újra meg tudta újítani idén januárban a tulajdonában lévő Havana Club védjegyet az Egyesült Államokban. Különösebb áttörést azonban ez sem jelent, mivel ugyan bírnak a védjeggyel, de a terméket a kereskedelmi embargó miatt nem vihetik be Amerikába. Valójában egy olyan brandjük védjegyén vitáznak a Bacardival, amely lehet, hogy sosem jelenhet meg az amerikai boltokban.
Mindeközben a Bacardi zavartalanul forgalmazza saját Havana Club rumját, kizárólag az Egyesült Államokban. A címkén ugyan szerepel, hogy Puerto Ricó-i rum, de valódi kubai versenytárs nélkül mindegy is, honnan és mi kerül az üvegbe, amíg Havana Club-ként palackozzák. A jogi csatározások és sikeres védjegy megújítás ellenére tehát a Bacardi tűnik a konfliktus nyertesének.
Mindenképpen szerettem volna szerezni egy üveg Bacardi-féle Havana Clubot. Érdekelt a különbség az igazi és hamis kubai rum között, ha egyáltalán érezni azt. Kíváncsi voltam, hogy megérint-e egy pohár után a salsa heve és a kubai éjszakák forrósága.
A Bacardi kínálata elmarad a Pernod-étól. Összesen két, húsz dollár körüli Havana Club tételüket kapni, a blancót és az añejo clasicót. Koktélrumos árfekvésben nem lesz ebből bőrfoteles elmélkedés a világ nagy dolgairól, de néhány jégkockával, Daquiriben vagy Cuba Librében jól működhetnek. A rumok az eredeti 1934-es Arechabala recept alapján, melaszból készülnek, majd kettős érlelésen esnek át palackozás előtt. Az añejo clasico alkotóelemei akár 3 évig is hordókban pihennek lepárlás után, majd blendelés után további legalább 3 hónapot érlelik őket.
Kitöltve az az añejo clasico színe barnás fába hajló arany. Meglepően testes párlat, mégis csak vékonyka filmet hagy maga után a poháron.
Illata friss, gyümölcsös, amit jól érezhetően átjárnak a hordó aromái. Határozatlan banán édessége vált át vaníliába és karamellába. Enyhe fa és dohány érződik, könnyed szeszességgel vegyülve. Az illatok a széles spektrum ellenére tompán jönnek csak át, az erősen felhígított párlat illatai is felhígultak. Az eredeti Havana Club tételek határozottabbak, fásabbak, és több az élet bennük. A Bacardi változata kevés izgalmat ígér.
A száraz illatvilágot határozottan édes ízvilág váltja. Az mézédes banán sokkal többet mutat magából. A hordó ízeiből a vanília és a karamell dominálnak. Selymesen olajos szájérzetet ad, amire nem számítottam. Már-már szirupos, így némi adalékra gyanakszom. Könnyed, légies, jól iható. Szárazabb kólával vagy néhány jégkockával a meleg nyári esték sztárja lehet, de távol áll az izgalmastól.
Lecsengése rövid, felejthető. Mézesen édes íz marad a szájpadlásomon, ami gyorsan elillan.
Kuriózum a Bacardi Havana Club vonala, de nem éreztem a kubai szellemet a rumomban. Lehet, hogy dörzsölni is kellett volna? A Puerto Ricó-i óriás nem sok energiát fektetett a termékbe. A vitatott amerikai piac versenytárs nélkül az övé, így az autentikus kubai sem kell annyira autentikus legyen. A Bacardi rumok remekül igazodtak a kortárs amerikai ízléshez: édesek és laposak. Ezen a Havana Club kedvéért sem változtatnak.
Értékelés: 100/69
Én is szívesen fogyasztok egyet, ha amerikai szappanopera is nézhető mellette!