A hawaii rum számomra egyfajta fixáció lett oahui látogatásom óta. Kōloa rumot végül nem gyömöszöltem a csomagba, de ez nem a lepárló hibája. Míg a Ko Hana és Kuleana rumok egzotikumok nem csak itthon, de szinte bárhol Hawaiion kívül, addig a Kōloa teljes palettája kapható Európában is. Nem csodálatos, amikor eljönnek a trópusok hozzád az Excellence Rhum menő ampullájában és nem neked kell útra kelni?
A Kōloa 2009 óta működik, tehát évtizedes előnye van a többi hawaii lepárlóhoz képest. Ez látszik a termékein is: sok az ízesített rum és az előre bekevert, rum alapú ital. Crowd pleaser-ek, ha ékes magyarsággal szeretném mondani. Az alap kiadásaik is inkább koktélba alkalmasak. A Kaua’i Reserve az egyetlen palackozásuk, ami a prémium sipping kategóriába esik. Független palackozás is mindössze egyszer jelent meg a párlatukkal. Ők tűnnek tehát annak a lepárlónak, aki már megvetette a lábát és nem a kézműves vonallal szeretné behálózni a vevőket.
A Kōloa lepárlási módja szokatlan: a cukornádból (tall cane) magas melasztartalmú cukrot készítenek, majd ezt erjesztik a Waiʻaleʻale hegyről lefolyó esővízzel. Minden árulkodó jellemvonás ellenére tehát nem melasz alapú rum. A cukor alapú rumok általában nem túl népszerűek, de dönts el magad, hogy te hogyan állsz ehhez a kérdéshez.
A Kōloa Kaua’i Reserve a lepárló legelegánsabb és talán legizgalmasabb rumja is. Minden palackozás single cask, ami nagyjából 210 palackot jelent. Hordóerősen, 55-60% ABV-vel kerül számozott palackokba, igaz évszám nélkül. Ennek a ma kóstolt kiadás kicsit alá ment, mivel csak 46%-os. A párlat kora sem teljesen egyértelmű számomra. A Kōloa honlapja szerint legalább 5 éves minden Kaua’i Reserve palackozás, a Rum Depot azonban csak minimum 3 évet ír, míg a Rum-X szerint 4 éves a ma kóstolt tétel. A 4 év jó középút, nekem megfelel, bár a rum szempontjából talán mindegy is.
A Kaua’i Reserve a Kōloa signature sipping tétele, így fontosnak tartottam, hogy megkóstoljam. A helyi versenytársak hasonlót sem készítenek. A Ko Hana és a Kuleana is cukornádlé alapú rumra építi a saját kézműves vonalát, illetve a Kuleana blendel is importált rumokat. Meglepően jó piaci eloszlásnak tűnik elsőre: mintha a Kōloának nem is lenne számottevő konkurenciája. A Kaua’i Reserve-től leginkább azt várom, hogy megmutassa, mire képes a lepárló. Örülnék egy olyan rumnak, ami jó minőségű és érdemes arra, hogy a szigetek többi kézműves rumjával együtt emlegessem, mint a hawaii rum műfajának egyik karakteres képviselőjét.

Kitöltve a színe kissé fakó, szalmaszínű. Nem túl testes, vékony filmet képez a pohár falán.
Az illata kezdésképp szúrós, harapós. Sokkal szelídebb rumra számítottam. Ezt viszonylag gyorsan lerázza magáról, de némi éretlen alkoholosság érezhető marad rajta. A profil spanyolos: letisztult, amiben dominánsak a hordós aromák, mégis nagyon jól átjön az illatában a rum kókuszossága. Édeskés vanília, karamell és fahéj, majd a könnyed fásság és a keserédes melasz illatai bontakoznak ki. Alig érezhető bőrösség is megbújik benne. Száraz, kiegyensúlyozott, kis ásványossággal. Egyik aroma sem teszi igazán izgalmassá, fő vonzereje inkább a visszafogottsága és könnyen értelmezhető illatvilága..
A korty elsőre meglepően forró, de hamar megszelídül. Édes, amiből kibontakoznak a különböző fűszerek: vanília, karamell, és enyhe hordóíz. Szerintem még ráférne néhány év a hordóban, hogy igazi rum ízű rum lehessen. Elkezdtek megjelenni a finom hordós ízek, de nem elég kerek a párlat még nekem. Hiányolom belőle a komplexitást. Hawaii éghajlata tökéletes a hordós érlelésre, mégsem lett intenzív a párlat. Ebben közrejátszik valószínűleg, hogy az alap párlat sem egy észterbomba és a használt hordók is öregek lehetnek.
A lecsengése hosszú, száraz és forró. Ezen túl nagyon kevés íz marad meg belőle. Kicsit olyan, mint egy megkésett csatakiáltás. Hamar eltűnnek az erősebb aromák, az alkohol meglepő ereje marad csak. Ez általában nem jellemző a 46% körüli rumokra.
Nem rossz rum Kōloa Kaua’i Reserve, maximálisan adja az Alohát, de leginkább ismerkedésre jó a műfajjal. Visszafogott, kissé lapos, de az alap rum aromákat már egész jól megmutatja. Mivel nem csak a jellege, hanem a készítése is nagyon hasonlít a spanyol rumokra, érdemes lenne az érlelésre is ugyanúgy fókuszálni. Nem véletlen a solera és a hosszú érlelés a spanyol hagyományban: idő kell a párlatnak, amíg szépen lekerekedik. A többi hawaii rum mellett ezt is el tudnám képzelni valami autentikusabb köntösben. Agresszív hordózással érdekes végeredményeket adna a csendes-óceáni klíma, így a Kaua’i Reserve nem a belépő spanyol rumokkal, hanem a Csendes-Óceán és Hawaii különlegességeivel versenyezne.
Értékelés: 100/65