Néhány éve belebotlottam egy osztrák városkában egy helyben lepárolt, alpesi rumba, amit végül nem hoztam haza, mert ki inna ilyet? Most már úgy kérdezném, hogy ki nem? Ki passzolna el egy lehetőséget, hogy egy helyi kraft rumot a maga közegében megismerhessen? Színtiszta terroir és kulturális befolyás. Továbbra is lázba hoz egy nagykorú single cask, valamilyen lehetetlenül ritka marque-ból vagy egy frissen leporolt Caroni, de az izgalmak nem mindig a nagypályán jönnek. A 105 Simonton Rumot ennek a szellemében vettem meg key westi látogatásom alatt.
A First Legal lepárló tulajdonosa életművész, szakács, szörfös és lepárlómester egy személyben. Párlataiba mindezt, valamint Key West trópusi couleur locale-ját sűríti bele. Kisüzemi lepárlót üzemeltet, ami helyi, floridai cukorból készíti rumjait. Hordói egy részét kigördíti a lepárló épületéből a párszáz méterre fekvő óceánpartra, hogy beáztassa őket legritkább tételeihez. Nem az első rum, aminek ízében az óceán sós vizét vagy levegőjét kéne keresni, de az egyetlen, amelyik óceánvizes hordóban érik.
A 105 Simonton Rum a First Legal limitált kiadású, felső polcos tétele. Nevét a korábban Coca Cola palackozónak is otthont adó lepárlóépület címéről kapta. Bár is üzemelt itt, aminek tulaja csak a kiváltságosoknak nem vizezte a rumot. Ezt a kiváltságot eleveníti fel a konzumer 40%-nál magasabb 105 proof, azaz 52,5% ABV, amivel palackba kerül a tétel. Évente csak korlátozott számban készül belőle. A Bad Bitch legígéretesebb batch-ét választják ki és érlelik tovább sós vizes hordóban. A palackok számozottak és dedikáltak. Az én palackom 38-as a 48-ból. A palackozás éve nincs feltüntetve, így nem egyértelmű, hogy milyen gyorsan pörög el egy ilyen kis számú kiadás.
Pohárba töltve a 105 Simonton Rum telt, fásan barna, olajos párlat. Szerényke, vékony filmet hagy csak maga után a pohár falán.
Illatában a melaszos rumok karaktere dominál. Édes, nektáros gyümölcsösség keveredik vajas péksüteményekkel és a hordó klasszikus illataival. Enyhe tannint, vaníliát és karamellát érzek. Dohos, ritkán takarított pincére és használt gyertyaviaszra emlékeztető, nehéz piszkosság dominál. A tiszta, száraz rumos aromákat nekem eléggé elpiszkálja és az illatolás végén megragad az orromban. Ez a zárás nem különösen tetszik, pedig a friss párlat és a Bad Bitch is kimondottan szimpatikus volt.
Az igazi meglepetés az ízekben vár. Tolakodó, fanyar, gumis piszkosság nyit, ami makacsul meg is ül a nyelvemen. Nehéz, erősen olajos a rum szájérzete, ami teljesen kitölti a számat már az első kortytól. A rum hagyományos ízei teljesen elsikkadnak a fanyar kosz mellett. Csak a melasz keserédessége és a hordó fássága elég erős ahhoz, hogy átüssön a gumiszervízre emlékeztető ízvilágon. Enyhe só érezhető a korty végén, némi értelmet adva a hordó sós vizes áztatásának.
Lecsengése indokolatlanul hosszú. A koszos gumiszervíz ízei nem tudnak elég gyorsan távozni a számból.
Különlegessége ellenére nekem nem jön be az óceános hordós érlelés. Érdekes, sós felhang helyett erős koszt kölcsönöz inkább a párlatnak. A különböző, tengeri sót is használó érlelési eljárások közül ez a legközvetlenebb és a legagresszívebb. Rövidebb érlelés után több maradhatott volna a rum eredeti, finom péksütis jegyeiből. Annak ellenére, hogy az íze nem különösebben tetszik, a 105 Simonton Rum vonzó, kézműves rum, amiben helyi szokások, kultúra és a terroir vegyülnek. Érdekes, szokatlan és szórakoztató. Megad mindent a kíváncsi rumfejnek, aki már unja a mainstream rumokat. Kevesebb kosz és több rum, szerintem, jót tenne, de a key west-i életérzést és az izgalmat, amit egy kisüzemi lepárló italai nyújthatnak, abszolút adja.
Értékelés: 100/65