Miami Beach kongresszusi központjának hűvösébe menekültem a tikkasztó hőség és a perzselő napfény elől szombaton, a Miami Rum Congress második napján. A többi napot kihagytam, mert egyrészt a kereskedőket és a vendéglátósokat célozták meg, másrészt inkább a családdal turistáskodtam a napfényes Floridában. A fesztivál majdnem egy hetes volt, ha minden elő- és utóbuliját, mixerversenyét és szemináriumi napját beleszámolom. A grand tasting eseményre mindenesetre alaposan rákészültem.
Pakoltam magyar rummintákat a táskámba, és lelkes kiskutyaként elindultam barátokat keresni a kiállításon. Rumok terén nem vártam csodákat, mert Európában jobban el vagyunk kényeztetve független palackozók csemegéivel, de kár lett volna leírni előre az amerikai piacot. Inkább arra számítottam, hogy találkozzak az amerikai rumszcéna olyan alakjaival, akikkel eddig csak emaileztem vagy valamilyen online felületen fogyasztottam tartalmaikat. Rumos celebvadászatra is érkeztem, be kell valljam!
A kiállítás három teremben zajlott, aminek a nagy részét különböző konzumer rumok uralták. A szakértő közönség az első teremben tobzódott, összesen három standnál. Én is ezt az útvonalat követtem. Elsőként a Saint James standjának ritkaságait kóstoltam körbe, illetve koccintottam John Gullával, a Rumcast műsorvezetőjével. Megígértem, hogy saját palackozásaikat is megkóstolom, de addig még volt néhány tétel. Két single cask kiadással kezdtem, amik után akár haza is mehettem volna, annyira jók voltak. A 2001-es simább, fásabb, míg az 1998-as fűszeres, igazi érlelt agricole rum. A francia szigetek pincemesterei művészei a hordós érlelésnek, és csodákat tudnak tenni a nádlé alapú rumokkal.
A single caskokat Double Cask követte, ami a 98-as évjárathoz hasonlóan karakteres és erősen fűszeres. Viszonylag új kiadás, ami ugyan limitált, mégis baráti áron szerezhető be. Meg is kellett ráznom a keverőmester kezét, annyira jól sikerült. A sort az Élégance zárta, ami a lepárló 260. évfordulójára készült blend 15 és 20 év közötti rumokból. A közel 500 eurós árcédula meglepő módon nem rejtett túl sok izgalmat, de bűn lett volna kihagyni. Egyik tétel alkoholtartalma sem volt különösebben magas, 50% alatt tartották őket, mégis csodás rumélményt nyújtottak.
Második megállóm nemazénekesnő Kate Perry és a Velier standja volt. Reménykedtem egy Hampden 15 kóstolóban, de Amerikába sajnos még nem érkezett meg. Meglepve hallottam, hogy a Hampden tételek egy részét Európában palackozza a Velier és onnan indulnak útjukra a világ többi szegletébe. Mint mondtam, el vagyunk kényeztetve. Elsőnek a Habitation sorozatból ittam Renegade rumot. A korábbi pletykák nem igazak, Luca nem vette meg a lepárlót, amikor bezárt, csak feltankolt a készleteiből. Kóstoltam Kate blendjéből, a High Seas-ből, amelyet elsősorban bárokba, koktélokba tervezett. Nagyon szépen harmonizál az érlelt panamai rum az észteres jamaikaival és a martinique-i grand arôme-mal.
A harmadik megállóm zárta be a rumfejeket elnyelő Bermuda-háromszöget. Ez a Down Island Spirits pultja volt, ahol sokan összeverődtünk italozni. Ők voltak a legizgalmasabb tételeket felvonultató független palackozó és valószínűleg a végzetembe poharaztam volna magam náluk, ha Niels és Joris (az E&A Sheertől) nem mentenek meg egy megkésett ebédszünettel. Szórakoztató, hogy Miamiba kellett utazni, hogy találkozzak az amszterdami srácokkal. Velük és Erik Kaye-jel, a Homes Cay tulajdonosával ittuk végig a Down Island kínálatát, valamint megkóstoltuk a magyar mintáimat. Hihetetlenül jó libériai, nádlé alapú rumot palackozott a Down Island, valamint egy zseniálisan sima és jól iható tahiti rumot, aminek 68% ABV-jével a poklot is be lehetne fűteni.
Megkóstoltam a Rumcast guyanai és mauritiusi palackozásait is. A podcastban végig lehetett követni a kiválasztás folyamatát és bizony megérte kívárni a kóstolót. A guyanai tétel a Versailles faüstből származik és majdnem 10 éves. Neki jól állt volna még pár év hordó. A Labourdonnais mauritiusi rumja telitalálat lett, hoztam volna belőle szívesen egy palackkal, ha nem kapokodták volna rég el.
Legtöbbünket ez a három stand szippantott be hosszabb időre, de a többi teremben sem állt meg az élet. Újabb európai rumfejjel, Mitch Wilsonnal, a Black Tot nagykövetével kóstoltam végig az elmúlt néhány év Master blender kiadásait. A 2025-ös kimondottan tetszett, mert nagyon hasonlított az első, 50. évfordulós palackozásukra. Nem is meglepő, mert mint kiderült, pontosan abból tettek el 5 évre egy sherry hordónyit és keverték bele a tavalyi blendbe. Megfejtettük közben a rum nagy kérdéseit és remek afterparty ötleteket is kaptam arra az esetre, ha tudnék még járni az esemény után.
Mindeközben Erik Kaye, mint a Mikulás járta a fesztivált kopott, szürke oldaltáskájával és jobbnál jobb rumokat kapott elő belőle. Ittunk meglepően savanyú Savanna Lontant, valamint mostanra kuriózum számba menő Holmes Cay fidzsi fehér rumot. Erik megerősítette a szomorú pletykát, hogy Alexandre Gabriel rátette a mancsát minden fidzsi rumra, így legfeljebb a Dead Reckoning-tól lehet olyat venni, ami nem Planteray, és csak south pacific rum néven.
A harmadik teremben találtam legkevesebb az izgalmat, csupán a Reàl koktélszirupok standjánál akadtam el egy mangós-paprikás Daiquirire, Planteray Cut & Dry-ból (jaj…), mielőtt bölcsen visszafordultam volna. Meg kellett még kóstolni a Monymusk 17 éves, oszlopos lepárlású tételét. Az MSR marque csak erre a kiadásra készült és a lepárlás módja ellenére hihetetlenül ízgazdag és funky. Szerencsére ezt meghagyták 55%-on, nem vizezték fel, mint a márka többi tételét. Megtudtam, hogy túl sok nem készült belőle, és nagyon jól tettem, hogy valamilyen isteni sugallatra már napokkal a fesztivál előtt beszereztem egy palackkal.
Utolsó feladatom Matt Pietrek, a Rumwonk levadászása volt. A The rum never sets könyve egy nappal azelőtt érkezett meg hozzám, hogy Floridába indultam volna, így még az is elfért a bőröndben egy dedikáláshoz. Biblia jellegű, karibi rumos könyve, a Modern Caribbean Rum lehet még ismerős számodra. Én gyakran forgatom.
Kezdett esteledni, el kellett ütni még az időt lámpaoltásig. Megkóstoltam a Bacoo tequilás hordóban finishelt tételét. Eddig nem vonzott különösebb a márka, de ez a rum elég jól sikerült. Nagyon jól áll neki a füstös, tequilás áthallás. Erősebb személyisége is lehetne, de a 40% ABV-től nem akarnak sajnos elszakadni. Amikor elkezdték valóban kapcsolgatni a már említett lámpákat, még futtában rápróbáltam a Nicoya Costa Rica-i rumjaira. Tételeiket márciustól lehet elérni az amerikai polcokon. Különlegességük, hogy alapjuk melasz, nádlé és cukornádméz is vegyesen. Ízükben jól kiegyensúlyozottak, enyhén növényesek, mégis könnyedek, mint a melaszos rumok. A legjobb tulajdonságait ötvözik mindegyik alapanyagnak.
A fesztivál nagyszabású volt, a kóstoló nap nekem mégis családiasra sikerült. Hasonlóan az európai piachoz, az amerikait is a spanyol jellegű, könnyebb rumok dominálják. Rengeteg belépő rummal találkoztam, melyek egyébként kiválóan passzoltak a homokos óceánparthoz és a pálmafákhoz mindenfele. Szerencsére rum hall of fame arcokra és érdekes tételekre is sikerült bukkannom. Remélem, egyszer a magyar rumszcéna is elbír majd egy a rumot ilyen sokrétűen promotáló rendezvényt vagy rendezvénysorozatot.
