Batman és Rumli

Rumli © Rumnagykövet (Várszegi Sándor)

Rumli, a kalandvágyó tacskó nevét viselő rum a legújabb szereplő, aki feldobja az éledező magyar rumszcénát. Elindult a Whiskycentrum néhány erős tétellel, bár a rumos lendületük visszaesett mostanra. A Premirum második (elég jól sikerült) saját palackozása is a polcokra került, nyáron pedig Rumli indult hódító útjára a bár- és konzumerszcénákban. A brand arca Schök Norbi, rumos veterán és még régebbi bartender, akinek a kezéből eddig csak jót láttam kikerülni. Kulcsfigura ahhoz, hogy a kíváncsi tacskó ne csak tolnai rumospincékbe, hanem bárokba is belóghasson országszerte.

Rumli könnyed session rum. Venezuela és Panama három párlata adja visszafogott, latin karakterét, erős fűszerességgel megbolondítva. Jó társaságban, jó beszélgetés mellett könnyen kiürül egy palackl. A szokványos spanyol rumoknál határozottabb fellépése koktélokba is tökéletesen alkalmassá teszi. A banános-karamellás szóda, amit Norbi a márkaindító eseményekre készített, zseniális lett vele. Abban megegyeztünk Norbival, hogy az alkoholtartalom szaladhatott volna 40% fölé, de az nyilván nehezített volna a rummal ismerkedők elérését. 

Rumli kortalan szépség. Kormegjelölés és különösebb specifikumok nélkül palackozzák (Magyarországon), hogy következetesen ugyanaz a jó rumélmény kötődjön a palackhoz. Nem egyszeri, rövid életű tételnek szánják. Rumli kutya gazdáját, a márkát háttérből igazgató tulajdonost Norbi nem akarta felfedni, így maradt ő Batman, vagy Bruce Wayne, ha úgy jobban tetszik. Rumlival együtt sietnek éjszakánként a szomjas vendégek segítségére.

Rumli © Rumnagykövet (Várszegi Sándor)
Rumli © Rumnagykövet (Várszegi Sándor)

Pohárba töltve a Rumli barnásan aranylik. Nem túl testes párlat, vékonyka filmet képez csak a pohár falán.

Illatra igazi rumos rum. Latinos, melaszos, hordós, de kiegyensúlyozott az illatvilága. Trópusi gyümölcsök és melasz édessége nyit érlelt, fűszeres aromákkal megtámogatva. Erős karamell és vanília keveredik a hordó fásságával. Bőrös, kartonos illatok árulkodnak hosszabban érlelt komponensekről is a blendben. Vajas lágysággal terül el az orromban minden egyes szimat alkalmából a Rumli barátságos, klasszikus rumos, fűszeres illata.

Ízében is a könnyed latin jelleg a meghatározó. A nektáros, édes alapra jól illeszkedik a koros, hordós és bőrös ízvilág. Az én ízlésemnek kicsit híg, de még így is telt, kerek az íze. Enyhén fűszeres, több karaktert mutatva az átlag spanyol rumoknál. Engem leginkább egy vissazfogott rozs whiskey fűszerességére emlékeztet. Tetszik, hogy nem túl édes. Elegendő teret hagy a száraz, érlelt jegyeknek, mégsem olyan, mintha hordódongát rágcsálnék. 

Lecsengése rövidke, fás,mégis édes. Kár érte, mert szívesen ízlelgetném még a fűszeres zamatokat.

Rumli jól sikerült belépő lett a rum piacára. Érhető, könnyen iható, lágy, mégis kellően elegáns rum. El lehet kortyolgatni magában, könnyen egy üveggel is. A hazai piacra, szerintem, tökéletes belépő. Sikerült egy barátságos rumot készíteni, ami bevonzza a rummal ismerkedőket a felesleges cukor, aromák és fűszerezés nélkül is. Hosszú távon, ha megáll a lábán a márka, érdemes lehet további kiadásokon is gondolkodni, melyek építenek a Rumli kalandra kevert első blendjére és a belépő rumosokból tapasztalt veteránokat faragnak.

Örömmel tölt el, hogy idén már többen is késznek értékelték a magyar rumközösséget a hazai palackozásokra. Nagy vállalás ez mindig, így érdemes értékelni az erőfeszítést. Ha teheted, vegyél is egy palackkal a magyar lepárlású vagy palackozású rumokból, hogy bővítsd a hazai piacot és támogasd a termelőket.

Értékelés: 100/75

Vélemény, hozzászólás?